Kölyköd Voltam

Karodon vittél évekig,
Akaratod rabja voltam.
A vágyak bennem egyre nottek,
Elfelejtem, hogy kölyköd voltam.

Hiába hívnál megtört szívvel,
Elnyeltek a sűrű városok.
A tűzfalakra írtam éjjel:
Engem ne várjatok!

Kölyköd voltam, véredből lettem.
Kölyköd voltam, nem értettél engem.
Emléked mégis fogva tart, el nem enged.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.

A régi dolgok sorra elvonultak,
Percről-percre messzebb jutok.
Terheim hegyekké nőttek,
Áttörni rajtuk nem tudok.

Szárnyaira vett a vágy,
És nem mondhatok neked mást:
A reményt soha fel ne add!
Megveted még hideg ágyamat.
Megveted még hideg ágyamat.

Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
 


A Hűtlen

Ment a hűtlen nehéz fejjel 
Visszamenne, de ő már nem kell. 
Érzi, hálátlan lett sorsa. 
Keserű könnye arcát mossa. 
Arra gondol, őt ki szerette. 
Ha szerette, el mért engedte. 
Vissza nem jön többé soha. 
Bárcsak békén hagyták volna. 

Minden hajnal övé marad. 
Látja szállni a madarakat. 
Hosszú, hosszú ideje vár. 
Nem számolja a napokat már. 
Amíg él, el nem felejti, hogy a 
múltat ki nem tépheti szívéből. 
Amíg él el nem felejti, hogy a 
múltat ki nem tépheti szívéből. 

Megállt egyszer, visszanézett 
Nézte, nézte a messzeséget. 
Sárga lámpák jelzik útját. 
Otthon hagyta minden múltját. 

Ment a hűtlen nehéz fejjel. 
Tudja jól, hogy ő már nem kell. 
Ég veletek! Mást nem mondott. 
Szeme túlragyogott minden csillagot.
 


Kínoz Egy ének

Süllyedő utakon összedolt házak,
A kidobott tükrök valakire várnak
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
A házak fölött száll, kínoz egy ének

Olcsó cigid, szívod és fújod,
Önmagad egyre, egyre nehezebben húzod
Fejed lehajtanád, padra vagy földre,
De lesnek rád fák mögé rejtőzve

Veletek nőttem fel, házak, városok,
Fáradt villamosok, kőhidak
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
Vadítja lelkem, kínoz egy ének

Mondd el, mit szeretnél,
Te kicsi, te nagy, csúnya, és szép,
Vagy régen elveszett, amire vágysz,
És kínoz egy ének, akárhol jársz

Vasúti várótermek, pénznyelő automaták,
Zsúfolt vonatok, részeg katonák
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
A házak fölött száll, kínoz egy ének

Éjszaka van, a hold a földre ásít,
A falak mögött az altató még kábít
Autók rohannak, keletnek és délnek,
Minden utcán kísért egy ének
 

Kék Sugár

Élt egy fiú egymagában, a fény szívében, a csendnek élt,
Nálad nem volt jobb, se rosszabb, de érte jött egy nap a fény
E naptól kezdett félni, fájó érzés tört reá,
Elragadta, egyre feljebb vitte őt a kék sugár

A késő őszi fényben feltűnik a vén világ,
Látta ott fenn a viaszszívű emberek hatalmas táborát
Mért mész tovább, nagy a világ, nem elég, amit látsz,
Mért mész tovább, nem tudod mi vár, hová visz a kék sugár

Körbezárta, húzta magával a fény,
Látta, amire vágyott, amitől félt,
De egyre feljebb vitte őt a kék sugár,
Zuhanó sorsok, életek, mi vár rád és rám

Zuhanó sorsok, életek, hova hajszol a remény,
A dolgok árát megfizetted, de ez még nem elég,
Csak egy medve szerelem, elveszett testedben lehet elég,
Vadul tör rád, meg nem öl, de emlékeztet míg élsz

Látott vágyakozót és gyűlölködőt,
Kibontott hajú nőket, forrón ölelkezőt,
És kiket hajt vad kényszer, pénz és ékszer mások után,
Azt ki mindig vár, segítsd őket kék sugár
 

A Keselyű

Zúg a szél, a keselyű még él,
Magasból les rád, csak azért, hogy félj
De ha eljön az éj, és zúgni kezd a szél,
Akkor fogod tudni: a keselyű még él

Ma éjjel is felszáll a fekete fantomgép
Fölötted kering, csak azért, hogy félj
Mindent elvesz, amit az éj adott neked
Bárhová is mennél, a félelem ott lesz veled,
a félelem ott lesz veled

Minden nap, minden napnak hajnalán
Eltűnik a fantom; te azt hiszed, már nem él

Ma éjjel is felszáll a fekete fantomgép
Fölötted kering, csak azért, hogy félj.
Mindent elvesz, amit az éj adott neked
Bárhová is mennél, a félelem ott lesz veled,
a félelem ott lesz veled

Nem akarok félni! Nem kell keselyű!
Nem kell! Nem kell! Nem kell! Nem kell fantomgép!
Nem kell! Nem akarok félni! Nem kell! Nem kell keselyű!
 

A Torony

Egy napon szóltak, parancsot hoztak:
Menj a toronyba fel!
Kezedbe fegyvert, vasfegyvert adtak,
Egy napon ezt kaptad
Kezedben fegyver, lábadon csizma,
Ez így volt álmaidba’
Fegyvered fogtad, válladra dobtad,
És mentél a toronyba fel

Őrzöd a semmit, nem tudod, mennyit
Vársz ott fent
Hónapok múltak, emberek hulltak,
De nem jött senki sem
Mehettél volna, szökhettél volna,
De a torony magába zárt
Az évek teltek, elfelejtettek,
Éveid a toronyba vesztek

Míg csendes a támaszpont neked,
Őrzöd a semmit, nem tudod, mennyit
Vársz ott fent
Míg csendes a fából épült vár,
Valaki mindig őrzi a semmit,
Valamire vár
 

Ítélet

Tudom jól, hogy fegyverszóra várnak,
Szivart szívó szeszszagú fejek.
Tudom jól, hogy teljesülhet vágyunk,
És én akkor ellenük megyek.

Tudom jól, hogy megszakadhat álmom,
A hajnal tüzet hozhat rám.
Tudom jól, hogy elveszítlek téged,
És elveszhetek én is talán.

Félek, hogy eljön a nap,
Gazdagra szegényre,
Soványra, kövérre,
A vérnek éjszakája.

Félek, hogy eljön a nap,
Gazdagra szegényre,
Soványra, kövérre,
Jóra és gonoszra,
És minden bolondra.
Félek, hogy eljön a nap,
Eljön a nap,
Eljön a vérnek,
Eljön a vérnek éjszakája,
Eljön a vérnek éjszakája.
 

Néma Völgy

Tízezerszer utazol,
Az éjszaka gyermeke lettél.
Minden napnak hajnalán
A felkelő nap úton talált.

Az út egyszer véget ér,
Siet a szél a néma völgy felé.
A távolban ott messze keleten
A nap még áttör minden éjjelen.

Az eső esik a város parkjaira,
Átázott hajjal mész a sötét kapuk elott.
Élményed még nem volt senkivel,
Álmod nyugodt, nem ráz senki fel, nem ráz senki fel.

Az út egyszer véget ér,
Siet a szél a néma völgy felé.
A távolban ott messze keleten
A nap még áttör minden éjjelen.

Minden éjjelen (éjjelen, éjjelen).
Minden éjjelen (éjjelen, éjjelen, éjjelen).